Ismét kordont bontott a Momentum Mozgalom a Karmelita előtt csütörtök reggel. A párt korábban azt kérdezte Orbán Viktor miniszterelnöktől, mikor fogadja el Volodimir Zelenszkij ukrán elnök meghívását és mikor tervez elmenni Kijevbe, vagy legalább Kárpátaljára.
Mivel nem kaptak választ, ezért az ukrán szabadság napjának alkalmából ismét elbontották a kordonokat és jelképesen egy utazótáskát vittek a miniszterelnöknek, amibe „előre bepakolták” a legfontosabb kellékeket, amire a párt szerint a miniszterelnöknek szüksége lenne az ukrajnai útja során.
Kapcsolódó
Hadházy Ákos független képviselő a kordonbontással egyidőben arról posztolt közösségi oldalán, hogy az ügyészség szerint jogszerűen „sodorták el″ az egyik korábbi kordonbontás alkalmával, miközben őt vádolták meg azzal, hogy erőszakos. A képviselő hozzátette, az ügyészség szerint az is törvényes volt, hogy ledobták a földre.
A kordonbontások május 3-áig vezethetők vissza, amikor a diákok tüntetőleg a Karmelitához mentek, hogy az azóta megszavazott státusztörvény ellen tiltakozzanak. A tüntetők és a tanárok kordont bontottak, a rendőrség pedig könnygázt vetett be. A szervezők között volt a kormánykritikus slam poetry-jéről elhíresült Pankotai Lili is, akit a bíróság 150 ezer forintra büntetett, és tettét a társadalomra veszélyes cselekménynek minősítette.
A Karmelitánál kopogtattak a státusztörvény ellen tüntető diákok, a könnygáz is előkerült
Újabb tüntetés volt Budapest belvárosában: a pedagógusok és a diákok ismételten utcára vonultak a múlt heti megmozdulás folytatásaként. Népszavazást is kezdeményeznek. Estére a demonstrálók a Várig jutottak, ahol a rendőrség szerint betörtek az "építési területre". A rendőrök 19 óra 56 perckor gázsprayt alkalmaztak - írta a police.hu. Egy momentumos képviselőt a rendőrssorfal mögé húztak, majd gyorskötőzővel megbilincselték.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Az embereknek tele van a hócipője a lerobbant balatoni strandbüfékkel – Végre megnyílt az első VIP-cukrászda

Az orbáni terv révbe ért: Trump a legjobbkor adja meg, amire rég várt Magyarország

Hatalmas pofon Ukrajnának: kiszáll a BlackRock az üzletből

A MÁV szerint álhír, hogy áll a Keleti pályaudvar, Vitézy Dávid sem hagyta szó nélkül

Testkamerát kapnak a bolti dolgozók: ennyire súlyos a helyzet a H&M-ben

Kiderült, meddig védi meg a kormány a rezsit

Lebukott a milliárdos áfacsalási biznisz: 21 embert gyanúsítanak

Magyar Péter azt állítja, kiszivárogtatta Rogán Antal bizalmas jegyzőkönyvét

400 forint felett is járt az euró, aztán jött az inflációs adat
