Fordul a kocka: a Balaton irányából ma már Budapest felé áramlanak az utasok, a pünkösdi hosszú hétvége zárónapján megindult a hazautazás. A MÁV-csoport szerint ez a forgalom akár a tavaly nyári csúcsszezont is meghaladhatja.
A vasúttársaság éppen ezért már ma reggeltől megemelt kapacitással készül: újra közlekedik a két mentesítő vonat, a Szitakötő és a Keresztespók InterRégió, és a tó körül mintegy 200, a fővárosi agglomerációban pedig további 100 erősítő busz áll készenlétben arra az esetre, ha szükség lenne rájuk.
A társaság ugyanakkor bízik abban, hogy a vasárnaphoz hasonlóan ma is zökkenőmentesen zajlik majd a közlekedés. Tegnap már sikerült kijavítani a szombati sorompóhibát, így akkor sem kellett extra buszokat bevetni.
Hegyi Zsolt a Facebook-oldalán hangsúlyozta: ha azonban mégis szükség lenne a biztonsági tartalékra, a MÁV már most megszervezte a gyorsított hazajutást is – a forgalmas, de munkálatokkal terhelt M7-esen „gyorsító sávokat” nyitnának az erősítő buszoknak.
A MÁV-csoport munkatársai folyamatos kapcsolatban vannak a rendőrséggel, hogy szükség esetén akár rendőri felvezetéssel, konvojban is útnak indulhassanak a járművek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan, hogy mennyi pénzért lehet hálálkodni
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora