A magyar labdarúgó-válogatott telt ház előtt vívja soron következő Európa-bajnoki selejtezőmérkőzését, ugyanis pénteken kevesebb mint három óra alatt minden jegy elkelt az október 14-i, szerbek elleni csoportrangadóra.
A korábban nagy számban eladott bérletek miatt alacsonyabb volt a megvásárolható jegyek száma a válogatott következő hazai tétmérkőzésére. A megvásárolható belépők 12.50-ig gazdára találtak – írta a magyar szövetség (MLSZ).
A magyar csapat négy hazai Eb-selejtezőjére több mint 30 ezer bérletet értékesítettek a sorozat kezdete előtt.
Marco Rossi szövetségi kapitány együttese négy lejátszott mérkőzésen szerzett tíz pontjával jobb gólkülönbségének köszönhetően vezeti a selejtezőcsoportot a második helyen álló, ugyancsak tízpontos szerbek előtt. A rivális ugyanakkor egy mérkőzéssel többet játszott. Az októberi dupla fordulóban három nappal később a nyeretlenül sereghajtó Litvánia vendége lesz a magyar válogatott.
A szaúdi koronaherceget egyáltalán nem érdekli, hogy a fél világ sportmosással vádolja
Egyre többen szólalnak fel a szaúdi sportbefektetések ellen. A hangadók szerint ez nem más, mint figyelemelterelés a rettenetes emberjogi helyzetről. Bővebben–––>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban