Megemeli a tej alapárának éves átlagára vonatkozó előrejelzését a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, az új prognózis kilogrammonként 90 forintról 94 forintra nő − közölte a szervezet. Lukács László ügyvezető igazgató az MTI-nek elmondta, az alapár-előrejelzést tavaly vezette be a szervezet annak érdekében, hogy egy évre előre − objektív piaci mérőszámok alapján − prognosztizálja a tej felvásárlási árának centrumát. Ezt negyedévenként felülvizsgálják, és a piaci viszonyok figyelembevételével módosítják, ha szükséges. Az elnökség szerint a piaci folyamatokat most az erős kereslet jellemzi a nyerstej mint alapanyag iránt, ami érezteti hatását a feldolgozott tejtermékeknél is. Az EU tejtermelése ugyanis 11 hónapja 2-3 százalékkal elmarad az előző évi azonos időszaki szinttől, azaz a kínálat szűkült. A magyar tejtermelés 2012-ben 2-3 százalékkal nőtt, a trend várhatóan idén is folytatódik. Az áremelkedés a múlt év közepe óta folyamatos, most 95 forint körüli az árszint, szemben a múlt év közepi 79 forinttal. A szakemberek szerint a magas árszint tartós lesz. A felvásárlási ár emelkedése a fogyasztóknál is megjelenik, de − egyelőre nem ismert − differenciált mértékben.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el