Mélységes felháborodással szeretnénk a nyilvánosság tudomására hozni, hogy
május 15-én éjjel, a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház Traumatológiai Osztályán súlyos támadás érte egyik munkatársunkat
– közölte Németh Csaba, a kórház főigazgatója.
A kórház honlapjára és Facebook-oldalára feltett megrendítő hangú közlemény szerint a megtámadott munkatársuknak esélye sem volt a védekezésre, ám súlyos sebesülése ellenére, lélekjelenlétének köszönhetően be tudott menekülni az ügyeletesszobába.
A támadót – egy kórházban kezelt beteget – a vagyonőrök és más kórházi osztályok munkatársainak segítségével sikerült megfékezni.
A késelést elkövető beteget jelenleg a pszichiátriai osztályon kezelik.
Az ápolónőt az éjszaka megoperálták, állapota stabil, és ma reggel már beszélni is tudtak vele. A nővér gyógyulásához a szekszárdi kórház és az Országos Kórházi Főigazgatóság minden segítséget megad.
Mi, akik a gyógyításra esküdtünk fel, értetlenül állunk az erőszak minden formája előtt, különösen igaz akkor, amikor a munkahelyünkön ér minket atrocitás
– írták.
A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság közölte, hogy életveszélyt okozó testi sértés gyanújával már elindították az eljárást.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport
Legolvasottabb
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt