Várhatóan már júliusban elkezdődhet a próbaüzem abban a tejfeldolgozóban, amelyet a Zalaco Sütőipari Zrt. a Provid Kft.-vel közösen épít fel a Zala megyei Győrváron − értesült lapunk. A mintegy 400 millió forintos, zöldmezős beruházást a két cég fele-fele arányban, saját forrásokból finanszírozza. A napi 20 ezer liter tej feldolgozására képes üzemet a szintén közösen létrehozott Győrvár Tej Kft. működteti majd. A közel 300-féle tejterméket gyártó létesítményt a helyi tehenészeti telep mellett úgy alakították ki, hogy az alapanyag csővezetéken juthasson a feldolgozóba.
Mindez nemcsak jelentős költségmegtakarítást tesz lehetővé, hanem a minőségi kockázatokat is csökkenti. Az itt készülő termékeket a Zalaco részben saját termékeinek gyártásához használja fel, részben pedig saját bolthálózatában forgalmazza. Mindemellett a sütőipari cég 15 új tejivó létesítését is tervezi, elsősorban Zala és Vas megyében. Az első boltokat várhatóan még az idén ősszel megnyitják. Berta László, a Zalaco Zrt. tulajdonosa a Zalai Hírlapnak elmondta, elsősorban azért voltak kénytelenek belevágni a beruházásba, mert a termékeik gyártásához szükséges tejipari alapanyagot az ágazat piaci nehézségei ellenére itthon sem az ár, sem a minőség tekintetében nem tudták biztonságosan beszerezni. Berta hozzátette, eddig havonta mintegy 10 tonna túrót és hasonló mennyiségű sajtot és vajat, illetve tejfölt külföldről hoztak be.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el