Magyarország az egymillió horgász hazája, ők pedig már egy telefonos applikációval is intézhetik ügyeiket – hívta fel a figyelmet a közösségi oldalán Orbán Viktor miniszterelnök főtanácsadója vasárnap.
Nyitrai Zsolt a bejegyzéséhez csatolt videóban emlékeztetett arra, hogy a kormány korábban Nemzeti Horgászturisztikai Stratégiát alkotott, és folyamatos támogatásokat biztosít a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ), valamint a horgászszervezetek munkájához.
Mára új, mobilon is használható fejlesztések segítik a pecásokat: a Horgász applikációban több hasznos funkció érhető el
– emelte ki, kifejtve, hogy ilyen az elektronikus fogási napló, az állami horgászvizsga igazolása, de akár területi horgászjegyet is válthatnak a horgásztársadalmat gyors ügyintézéssel támogató alkalmazás segítségével.
A videóban megszólalt Szűcs Lajos, a MOHOSZ elnöke is, aki elmondta, már több mint hatvanezren töltötték le az applikációt, mert a korábbi papír alapú rendszer nehézségeivel szemben a Horgász alkalmazással egyszerűbb a fogási eredmények rögzítése.
Az alkalmazással a horgászok gyorsabban intézhetik ügyeiket, aki pedig a DÁP-pal is rendelkezik, valamint az e-naplót választotta, az már papíralapú okmányok nélkül is horgászhat.
Nekik már elég egy telefonnal és a horgászfelszerelésükkel elindulni a vízpartra
– hangsúlyozta.
Szűcs Lajos bejelentette azt is, hogy hamarosan elérhető lesz az appon keresztül a tagdíj és a tagdíjnyilvántartás is, így akár az otthoni fotelból is intézhetik ügyeiket a hobbi szerelmesei.
Zsebbe nyúlós teherrel számoltak le a horgászok, miután összefogtak
Megelégelte a pecások szervezete az újonnan kirótt többletterheket, így hangot adtak véleményüknek, és sikerrel jártak. Bővebben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Mínuszok helyett hőség: így néz ki a karácsony a déli féltekén – képek