Innovációs, védelmi és mezőgazdasági területeken szeretnének együttműködni a drón piac magyar és belga szereplői – derült ki a Magyar-Belga Drón Fórumon.

A drónokkal kapcsolatos javaslatokat napirendre fogjuk venni, amikor 2024 júliusától az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét Magyarország veszi át

– mondta az esemény megnyitóján Kovács Tamás Iván nagykövet.

A szakértők előadások és panelbeszélgetések keretében vitatták meg projektjeiket és terveiket a kutatás-fejlesztés, védelmi ipar, valamint mezőgazdasági témákban, és elhangzott, hogy a dróntechnológiák a gazdasági élet számos szektorában bírnak egyre nagyobb jelentőséggel.

A legfontosabb területek, ahol nagy szerepe lehet a drónok használatának az energiaipar, a mezőgazdaság, az építőipar és a közlekedés.

Az emberiség számos összetett problémával néz szembe jelenleg, mint például

Ezekben a kihívásokban közös pont, hogy a megoldásnak mindenképp része kell legyen a technológia, azon belül is kiemelt szereppel a dróntechnológia – mondta a Napi.hu kérdésére Fellegi Áron, az EuroAtlantic Zrt. igazgatósági elnöke.

Gondoljunk bele például abba, hogy az energetikai infrastruktúra karbantartásának és biztonsági felügyeletének érdekében alkalmazott technológiai megoldások túlnyomórészt jelentős ökológiai lábnyomot hagynak maguk után. Ezen technológiák drónokkal való kiváltása egy lehetséges alternatíva az energiaiparban, pláne, ha ezt további innovatív területek bevonásával lehet megvalósítani, gondolhatunk akár a fenntartható hidrogén felhasználására is.

– emelte ki Fellegi Áron.

Kép: Fellegi Áron (EuroAtlantic Zrt.)

Hazai egyetemeken egyébként szoftverfejlesztésben, illetve telekommunikációs területen is zajlanak fejlesztések és kutatások.

A konferencia a belga és magyar szereplők közötti tapasztalatcserével, és konkrét együttműködési lehetőségek meghatározásával zárult, melyből a szervezők reményei szerint „közösen elindított uniós projektek születhetnek.

Az uniós piac növekedhet

Az Európai Unió előrejelzése szerint

  • az uniós drónszolgáltatási piac értéke 2030-ra elérheti a 14,5 milliárd eurót,
  • ami éves szinten több mint 12 százalékos növekedést jelent,
  • valamint 145 000 munkahely létrehozásához is vezet.

Az Európai Bizottság által tavaly novemberben elfogadott drónstratégia célja

  1. a polgári és a védelmi célok közös elérése,
  2. a drónok elleni képességek és a rendszer ellenálló képességének növelése volt.

A drónpiac magyar szabályozása

Annak ellenére, hogy már a 2000-es évek óta folyamatosan növekszik a hazai drónipar, az első szabályozást csak 2021-ben hozták meg a hatóságok.

A Magyar Drónstratégia tavaly készült el. Célja nemzetközileg is példaértékű előírások kialakításának ösztönzése, miközben az ország versenyképességét is növelni akarják. A kormányzati egyeztetések erről még folyamatban vannak.

A fejlesztések gyorsabbak, mint a szabályok

Érdekesség, hogy a különböző dróntechnológiák fejlesztési és innovációs szempontból is olyan gyors ütemben nyernek teret számos iparágban, hogy a szabályozói oldal időben le van maradva, és mindezidáig képtelen lépést tartani mind EU-s, mind nemzetállami szinten.

Ugyanakkor az jól látszik, hogy a múlt évben elfogadott Európai Uniós drónstratégia megfelelő hatékonysággal jelöli ki azokat a prioritásokat, amelyek a drónipar szempontjából a legnagyobb jelentőséggel bírnak.

– húzta alá az EuroAtlantic Zrt. igazgatósági elnöke.

Különleges, multifunkcionális merevszárnyú drónt fejlesztettek a magyar mérnökök

Merevszárnyú drónt gyártottak a BME és a MouldTech mérnökei másfél milliárd forintból. Az együttműködésben egyedi jellemzőkkel, többcélú drónt alakítottak ki.