Csütörtökön érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy egy holttestre bukkantak Szentes utcáin.
A Tények korábbi információi szerint a nő bírósági végrehajtóként dolgozott, a saját háza előtt szúrhatták le. A Blikknek közben sikerült felvennie a kapcsolatot az állítólagos áldozattal, akit elmondása szerint összetörtek a neve körül felmerült rémhírek.
A gyilkosság a József Attila utcában történt, egy ötemeletes háznál, a járdán a garázsok előtt találták meg a nő holttestét.
Az állítólagos áldozat szerint az esetből annyi a valós, hogy azelőtt a társasház előtt történt a gyilkosság, ahol az ő irodája található, ám nem érti, ki és miért gondolta, hogy róla van szó.
A környéket teljesen lezárták a rendőrök, keresőkutyákat is bevetettek.
A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, hogy az eset körülményeit még vizsgálják, további részleteket később közölnek.
Felmentették a vádak alól az újbudai rendőrgyilkost, és elrendelték a kényszergyógykezelését
Pénteken felmentette a vádak alól a törvényszék bírája Sz. Szilárdot a 2023-as újbudai rendőrgyilkosság ügyében, akinek a kóros elmeállapota zárja ki a büntethetőséget.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Karácsony Gergely az Európai Bizottsághoz fordul Orbán Viktor rendelete miatt
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Magyar Péter is bejelentette évértékelőjét, és még valami mást is
Brutális nap a BÉT-en: csúcson az OTP, a Richter és a Mol