Idő közben szerkesztőségünk arról értesült, hogy a Balaton-átúszást a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt elhalasztják szombatról vasárnapra. A részletekről hamarosan beszámolunk.
Kedvezményes, 50 százalékos alkalmi menettérti vasúti jeggyel lehet utazni a szombati 41. Balaton-átúszásra, Révfülöpre, illetve onnan vissza – közölte a MÁV-Volán-csoport.
A menetjegy pénteken 0 órától vasárnap éjfélig érvényes, azt a visszautazáshoz a rendezvény helyszínén érvényesíteni kell.
A szervezők komppal szállítják vissza a résztvevőket Balatonboglárról.
Az átúszás után a tó partján maradó utasoknak azt ajánlották, hogy vegyék igénybe a Balaton24 és 72 napijegyet, amellyel korlátlan számban utazható be a Balaton környéke az érvényességi időtartam alatt.
A legnépszerűbb települések között is több járat indul
A vasúttársaság a várhatóan nagyobb utasforgalom miatt egyes északi parti vonatokhoz két pluszkocsit csatol, majd a Tapolcáról a budapesti Déli pályaudvarra induló Kék Hullám InterCity vonatok is hosszabb szerelvénnyel közlekednek.
A MÁV-START felhívta a figyelmet arra, hogy a jegyeket érdemes elővételben megvásárolni, mivel a helyjegyek elfogyhatnak, a vonatok betelhetnek.
A Volánbusz a környékbeli településekről – Tapolcáról, Veszprémből, Balatonfüredről, Keszthelyről, Hévízről és Zalaegerszegről – rendszeresen közlekedő autóbuszokkal javasolja megközelíteni a helyszínt.
Ezért vannak gigadugók az M7-esen, ott is, ahol eddig nem
Nagyszabású autópálya-felújítás kezdődött, többek között ez az oka, hogy rendre elesik a Balaton irányából tóduló forgalom. A rengeteg Horvátországban nyaraló északi szomszéd és a még több, rövidesen hazatérő vendégmunkás sem teszi könnyebbé a helyzetet. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Árrésstop után jön a kötelező tábálázás

Az osztrákok is készülhetnek a katonai szolgálatra, a németek jövőre már soroznak

Beragadt a forint, a sztorit most az állampapírpiacon írják

Szorít az idő, ezt a betegek érdekében meg kell lépni

Rossz hírt kaptak a magyar munkavállalók: háromnegyedüket érinti a baj

Pusztító repülőgépeket ont a Boeing: a fegyverkezési láz elérte a vállalatot

Megszólal Tiborcz István, minden részlet kiderül az értékmentésről

Meghökkentően zárult az EU-csúcs, az ukránokon spórolhatnak

Megindult a forint, de rossz irányba fordult
