A szervezők már előre jelezték, hogy a Balaton erősen hullámzik, nem biztos, hogy elég lesz a szimpla úszótudomány:
a hullámzó Balatonban biztonsággal úszni nyíltvízi tapasztalatot igényel, az uszodai körülmények ismerete nem biztos, hogy elég
Az eseményt azért kellett elhalasztani, mert az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint szombatra zivatarokat vártak – és ez így is volt.
A szombatra leadott nevezések természetesen érvényesek vasárnapra is, aki viszont valamiért mégsem tudott elmenni, és péntek délután három óráig lemondta a részvételét, annak a teljes nevezési díját visszafizették.
Novák Katalin is átússza a Balatont, kisérője is lesz
A halasztás után is csaknem telt ház lesz vasárnap a 41. Lidl Balaton-átúszáson, amelyet a köztársasági elnök is teljesít. Bővebben>>>A távnak – az ígéretéhez híven – nekivágott az erről a férjével közösen szelfiző Novák Katalin köztársasági elnök is, aki elmondása szerint még soha nem úszta át korábban a Balatont.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el