A Kaposvári Járási Ügyészség különösen jelentős mennyiségű hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki három teherautónyi szemetet próbált meg elhelyezni egy taszári telephelyen.
A vád szerint a hulladékgazdálkodási engedéllyel nem rendelkező, negyvenes éveiben járó férfi 2023 januárjában – magát valótlanul egy hulladék átvételéhez szükséges engedélyekkel rendelkező cég képviselőjének kiadva – kapcsolatba lépett egy olaszországi gazdasági társasággal, amellyel megállapodott abban, hogy tonnánként 165 euró ellenében vállalja a külföldi szemét Magyarországon való elhelyezését.
A férfi ezután három teherautóval összesen 71.670 kg hulladékot szállíttatott az egyik ismerőse cégének tulajdonát képező taszári telephelyre, ahol még a sofőrök által átadott fuvarlevelet is kitöltötte valótlan adatokkal, ezért a vádlottnak hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt ugyancsak felelnie kell.
Nemsokkal a szemét engedély nélküli lerakodásának megkezdését követően azonban a helyszínre érkeztek a kaposvári rendőrjárőrök is, így a munkát felfüggesztették, a teherautókat pedig – a későbbi visszafordításig – feltartóztatták.
A Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség a férfival szemben halmazati büntetésül végrehajtandó börtönbüntetés, közügyektől eltiltás és – tekintettel arra, hogy a vádlott a bűncselekményt haszonszerzés céljából követte el – pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba