Annak ellenére, hogy beköszöntött a nyaralás ideje, és ilyenkor hagyományosan az üzleti élet aktivitása is alacsonyabb, nincs igazi pangás a hazai értékpapírpiacon. Nem elég, hogy a részvénypiacon az utóbbi évek első „magán-részvénykibocsátása” nyárra esik (Freesoft), egyes bankcsoportok sem tartanak szünetet a befektetőcsábításban. Az OTP például rendületlenül folytatja lakossági jelzálogleveleinek kibocsátását, jellemzően a hónap első két hetében egyéves, a második két hétben hároméves papírt kínál, s még emelt is a hozamokon (igaz, az utóbbi hetekben az állampapírhozamok is felfelé tendáltak).
A júniusi, egyéves sorozatot még 10,35 százalékos kamattal (és egyben maximális hozammal) kínálta, a júliusit már 10,75 százalékkal, kérdés, mi lesz augusztusban. A 2007/I. jelzésű, hároméves papír e héten kezdődő jegyzésén 10,5 százalék az elérhető hozam, az előző két alkalommal pedig még csak 9,75 százalék volt.
Mivel jelenleg a pár hónapos lekötött bankbetétek kamata is alig haladja meg az évi 10 százalékot, és az év végéig a legtöbben némi további kamatcsökkentésre számítanak, érdemes lehet megfontolni, hogy több évre előre bebiztosítsuk magunknak a 10 százalék feletti hozamot. Kérdés, mivel. A kis tételes, lakosságnak szóló kincstári árfolyamjegyzésben pénteken 9,9, illetve 10 százalékos hozam mellett kínáltak majdnem pontosan hároméves kötvényeket (2007/F és D). Ehhez képest a jelzáloglevelek nyújtanak némi pluszhozamot, ami el is várható, hiszen – bár a papírok biztonsága nagyfokú – mégsem állampapírról van szó. Ugyanakkor egy-két millió forinttal már az elsődleges állampapír-forgalmazók is ki kell szolgálják az embert, az ottani árjegyzésben évi 10,30–10,40 százalékos hozammal kínálták ugyanezeket a kötvényeket.
Ami még a nyári kínálatot illeti, várhatóan július 21-ig tart a K&H Fix Plusz 6 jegyzése, amely – a többi, úgynevezett garantált alaphoz hasonlóan – 19 százalékos hozamot garantál, a további hozam pedig nemzetközi részvényindexek emelkedésének függvénye, de legfeljebb 70 százalék lehet (ez éves szinten mintegy 6,55, illetve 19 százalék).
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.