Mindent megtesz a kormány, hogy a trafiknyertesek július elsejétől elindíthassák a dohányboltjaikat. Ez derül ki abból a pénteken délután megjelent kormányrendeletből, amely a dohánytrermék-kiskereskedelmi tevékenységhez szükséges vámhatósági engedély kiadásának szabályairól rendelkezik. Az engedékeny eljárási szabályokról akár az is megállapítható, hogy arra is jó lehet, hogy később ne lehessen számon kérni a hatóságot, illetve a kormányzatot a szabálytalanul kiadott engedélyekért - írta a hvg.hu.
A kormányrendelet a trafiknyerteseknek - akik egyéni vállalkozóként, betéti társaságként vagy közkereseti társaságként kérheti a NAV-tól a dohánybolt megnyitásához szükséges engedélyt - lehetővé teszi, hogy az engedély megadására soron kívüli eljárást kérjenek, akár azok is, akik már benyújtották a kérelmüket. A soron kívüli eljárás kérelméhez csatolni kell az összes előírt mellékletet, a vámhatóságnak pedig a hozzá beérkezett kérelmet haladéktalanul, legfeljebb két munkanapon belül meg kell vizsgálnia.
Amennyiben az előterjesztett kérelem nem tartalmazza azokat az adatokat, illetve mellékleteket, amelyeket a jogszabály a kérelem előterjesztéséhez előír, úgy a vámhatóság köteles felhívni a kérelmezőt a hiányok pótlására a kérelem beérkezését követő legkésőbb három munkanapon belül postára adott végzéssel.
Ha a NAV nem postázza a hiánypótlási felhívást, a kérelem beérkezését követő negyedik munkanapon már nem küldheti ki, és hiányos kérelem miatt az engedély megadását önmagában nem tagadhatja meg (ugyanakkor az engedély megadásához szükséges feltételeket a vámhatóság utólag bármikor vizsgálhatja). A soron kívüli eljárásban a vámhatóság a kérelem beérkezésétől számított tizenöt napon belül hozza meg és adja postára a kérelem megadásáról vagy annak elutasításáról szóló döntését.
A kormányrendelet arra is kötelezi a vámhatóságot, hogy ha megszületett a döntés, értesítse a trafiknyertest, hogy akár személyesen vagy megbízottjával átvehesse az engedélyt - írta a portál.
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Karácsony Gergely az Európai Bizottsághoz fordul Orbán Viktor rendelete miatt
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Magyar Péter is bejelentette évértékelőjét, és még valami mást is
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál