A béren kívüli juttatásokat az idén egy éves 200 ezer forintos keret értékéig biztosíthatja a juttató kedvező (35,7%) adóval. Ezzel együtt évente 450 ezer forintig terjedhet a juttatások éves összértéke, ha az előző keret felett Széchenyi Pihenő Kártyát ad a vállalat.
Amennyiben a juttatások értéke meghaladja az éves keretek munkaviszonyban töltött napokkal arányos részét, úgy a keret feletti juttatásokra már magasabb, 51,17% közterhet kell fizetni. A 200 ezer forintos éves keretbe azonban bele kell számolnunk néhány olyan juttatást is, amiről könnyen megfeledkezhet a munkáltató. A munkahelyi étkezést, Erzsébet-utalványt, helyi bérletet, pénztári befizetéseket, iskolakezdési támogatást ritkán felejtik ki az éves összesítésből, de létezik két elem, ami problémát okozhat.
Az éves keret vizsgálatánál figyelembe kell venni, a munkáltató által a munkavállalónak fizetett iskolarendszerű képzés költségét is a minimálbér két és félszeres értékéig. Emellett nagy mértékben fogyaszthatja a 200 ezer forintot a munkáltató üdülőjében a minimálbér értékéig nyújtott üdülés.
Ráadásul a munkavállaló éves juttatási keretébe a közeli hozzátartozói számára biztosított vállalati üdülés költségét is bele kell számolnunk. Így egy 4 tagú család személyenként 50 ezer forintos vállalati üdültetése egymagában is elfogyasztja a munkavállaló éves kedvező adózású keretét - emlékeztet Fata László cafeteria szakértő.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon