Soltész József pénzügyőr ezredes, a NAV Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei adó- és vámigazgatóságának helyettes vezetője a megsemmisítés helyén, a térségi hulladékgazdálkodási kft. telepén elmondta, hogy a 12 ezer órát augusztus elején a beregsurányi határállomáson foglalták le egy kilépésre jelentkező ukrán kisteherautó sofőrjeitől.
A szállítmányt ugyan bejelentették a jármű sofőrjei, de a pénzügyőrök áruvizsgálatot rendeltek el, és megállapították, hogy az értékesnek látszó karórák hamisítványok. Ezt a gyártó, a védjegytulajdonos is megerősítette, amelynek az órák forgalomba hozásával több mint 680 millió forint kárt okoztak volna a hamisítók. Az ügyben két ukrán férfi ellen indult büntetőeljárás.
Kazsuk Attila, a térségi adó- és vámigazgatóság vezetője hozzátette: az áruhamisítók nemcsak a vásárlókat csapják be, hanem kárt okoznak a legális gyártóknak, továbbá a költségvetésnek is, hiszen az adókat, járulékokat nem fizetik meg.
Nyáron egy hamis márkajelzésű ruhákat előállító, jól felszerelt üzemet is lebuktattak a pénzügyőrök Szabolcsban, ahol ötezer eladásra előkészített terméket találtak. Egy másik ellenőrzés során pedig négyezer szintén hamis ruhát foglaltak le a beregsurányi határállomáson.
Suller Attila, a NAV sajtófőnöke az órák megsemmisítésekor - a karórákat teherautó és rakodógép alatt törték össze, majd bedarálták a hulladéklerakó-helyen - arról szólt, hogy az Európai Unió országaiban évente több millió eurós kárt okoznak az áruhamisítók.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük