A megbeszélésre a pénztárgép-forgalmazók és informatikai beszállítók mellett a változás által érintett szektorok képviselőinek részvételére is számítanak. Az egyeztetésen Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) informatikai szakfőigazgatója mondja el a vonatkozó rendelettel kapcsolatos tudnivalókat.
"Az adóhatóság és a pénztárgépek átalakításában jártas vállalkozások mellett nagyon fontosnak érezzük, hogy a rendelet következtében milliós nagyságrendű beruházásokra kényszerülő kereskedelmi nagyvállalatok - például az élelmiszer- üzletláncok - is elmondják az álláspontjukat a rendelet ügyében, ezért az ő képviselőiket is várjuk az egyeztetésen." - közölte Dobos Attila, az IVSZ főtitkára.
A változásban érintett cégek legnagyobb érdekvédelmi szervezete, az IVSZ, a kormánytól a rendelet újragondolását kérte korábban, mivel véleménye szerint a tervezett március 31-i határidő tarthatatlan. A szövetség szerint a rendelet ütemezési idejénél minimum egy év az ideális határidő, valamint a lépcsőzetes és csoportos bevezetési elv. Az IVSZ azt is kérte, hogy az előírt informatikai modernizációhoz a kormány nyújtson vissza nem térítendő támogatást uniós közösségi pénzből, a Gazdaságfejlesztési Operatív Program keretében - olvasható a közleményben.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre