A társaságok változatos fejlesztési célokra igényelhetnek vissza nem térítendő támogatást energetikai pályázatokon, az Új Széchenyi Terv keretein belül a KEOP négy kiírásában érhetőek el a források (lásd keretes írásunkat). A cégek mellett pályázhatnak költségvetési szervek és költségvetési rend szerint gazdálkodó szervek, non-profit szervezetek; valamint közoktatási feladatok ellátásában közreműködő intézmények és felsőoktatási intézmények.

A KEOP-kiírásokra vonatkozó pályázási folyamat beindítása előtt nem árt tudni, hogy üresen álló épület fejlesztését nem támogatják (még akkor sem, ha megelőzően, vagy a pályázatot követően irodaházként működött, illetve fog működni), annak ellenére sem, hogy később a fejlesztés hatására energia-megtakarítás lesz egy elméleti értékhez képest - figyelmeztet az OTP Hungaro-Projekt Kft., az OTP Csoport tanácsadással foglalkozó tagja.

Fontos tudni azt is, hogy nem támogatható - egyebek mellett - új építmény létrehozása, valamint lakásberuházási tevékenységek sem. Fontos, hogy az utolsó lezárt üzleti év végén a korrigált saját tőke aránya (vagyis a saját tõke és tulajdonosi kölcsön összes forráshoz viszonyított aránya) nem lehet 20 százaléknál alacsonyabb.

Érdemes arra is figyelni, hogy egyes pályázati kiírások nem tartalmazzák a fajlagos költségekre vonatkozó előírásokat (KEOP-2011-4.9.0; KEOP-2011-4.4.0), azonban egy másik pályázatban szereplő (KEOP-2011-4.2.0)  korlátokat a bírálatnál  figyelembe vehetik. Emellett a fajlagos költséggel ellentmondásba keverednek a pályázat kiírók, mert míg az egyik pályázathoz tartozó kiválasztási kritériumok esetében a fajlagos költség feletti értékért is biztosítanak pontot a pályázat pénzügyi értékelése esetében, a másik kiírásnál ilyen fajlagos költséggel nem lehet pályázni.

Tanácsok a sikeres pályázáshoz az OTP Hungaro-Projekttől

Az OTP Hungaro-Projekt Kft. tapasztalatai alapján szükségesnek tartja, hogy néhány fontos szempontra felhívja a figyelmet:

- Építési tevékenység költségeinek ésszerű kereteken belüli tervezése.

- Első lépés az energetikai fejlesztésből eredő megtakarítások és a pénzügyi belső megtérülési ráta kiszámítása, amelyet a beruházási költség, a fejlesztéssel elért energia-megtakarításokból eredő költségcsökkenés és a beruházás élettartamából számított maradványérték határoz meg. A Belső Megtérülési Ráta (BMR) mutatónak el kell érni a 0 százalékot, azonban nem haladhatja meg a 15 százalékot. A mutató határértékek közötti tartása végett érdemes ésszerű keretek között tartani a beruházási költségeket.

- Energetikai szakértő bevonása a pályázathoz.

- Fajlagos költségszintek betartása (KEOP-2011-4.2.0/A pályázati felhívás tartalmazza!)

- Az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról szóló rendelet (7/2006. ;V.24.) szerinti számítási metodikának való megfelelés.

 

Újdonságok

Több módosulás is történt a legutóbbi kiírásokkal összevetve, ezek azonban többnyire nem kedvezőek. Ilyen változás, hogy a KEOP-2011-4.9.0 pályázat jelenleg nem érhető el nagyvállalatok részére és a Közép-magyarországi Régióban (mivel ERFA-ból, az Európai Regionális Fejlesztési Alapból finanszírozzák a Kohéziós Alap helyett).

Ezen túl, a vállalkozási jellegű tevékenységhez kapcsolódó támogatás jelenleg legfeljebb 200 ezer euró a korábbi 500 ezer helyett.

A korábbiakhoz képest azonban kedvezőtlen változás a pályázók részére, hogy a napenergiánál korlátozták a támogatható maximális beruházási méretet.

Eltérés a korábbiakhoz képest, hogy ESCO finanszírozáshoz kapcsolódó pályázat nem jelent meg (akciótervben sem szerepel, így nem is várható a megjelenése).

Támogatási arányok

A pályázati felhívásban elnyerhető támogatás mértéke minimum az összes elszámolható költség 10 százaléka, a maximum mértékek meghatározásához pedig az alábbi táblázat alkalmazandó.

 


Támogatás mértéke kedvezményezetti csoportként (az elszámolható költségek arányában, %)

Régió - megvalósítás helyszíneVállalkozásokKöltségvetési szervek és intézményeik, közoktatási és felsõoktatási intézmények
Nonprofit szervezetMikro-, kisvállalkozás (leghátrányosabb helyzetű kistérségek) Középvállalkozás (leghátrányosabb helyzetű kistérségek)
Észak-Magyarország5085606060
Észak-Alföld5085606060
Dél-Alföld5085606060
Közép-Dunántúlegyéb: 40, kkv: 5085606050
Dél-Dunántúl5085606060
Nyugat-Dunántúl30, mikro- és kisvállalkozás: 50, középvállalkozás: 4085605040

 

Az elérhető épületenergetikai pályázatok

Az épületenergetikai jellegű pályázatok közül a Közép-magyarországi Régióban egyelőre csak a megújuló energiahordozó-felhasználás növelésére vonatkozó pályázat érhető el. Későbbiekben írhatják ki az energiahatékonyságra vonatkozó (utólagos külső hőszigetelés, utólagos nyílászáró-csere, hő visszanyerő szellőzés létesítése), az intézmények fűtési, hűtési és használati melegvíz rendszereinek, valamint a világítási rendszerek korszerűsítését célzó pályázatot. A többi hat régióban az imént említett elkülönülő pályázati konstrukció kombináltan, egy kiírásban összpontosul.

1. KEOP 490
A Környezet és Energia Operatív Program Épületenergetikai fejlesztések megújuló energiaforrás hasznosítással kombinálva című konstrukció (KEOP-2011-4.9.0) vissza nem térítendő támogatásaira összességében 8 milliárd forint áll rendelkezésre a 2011-2013 közötti időszakban. A pályázati felhívás keretében csak az energiahatékonyság fokozását valamely megújuló energiaforrás felhasználásával kombináló projektet lehet benyújtani. Mind a megújuló energia felhasználására, mind az energiahatékonyság fokozására irányuló projektrész arányának a projekt elszámolható költségén belül el kell érnie legalább a 25 százalékot. A támogathatóság feltétele, hogy a fejlesztés eredményeként figyelembe vehető összes költségmegtakarításból az elszámolható energiaköltség-megtakarítás legalább 50 százalékot képviseljen.
2. KEOP 420 A
A kiírásban a helyi hő-, hűtési és villamos energia igény megújuló energiaforrásokkal való kielégítésére lehet pályázni. A feltételek szerint a kisebb összegű (1-50 millió forint támogatásban részesülõ) beruházások támogathatóak. A pályázatokat könnyített elbírálású, automatikus eljárás keretében választják ki. A pályázat benyújtható meglévõ rendszerek energiaforrás-váltására, illetve többlet energiaigényhez kapcsolódó fejlesztésekhez egyaránt. A pályázat keretében több tevékenység, kombináltan is pályázható, mely esetben a választható elemek mindegyikére külön-külön egyszerűsített energetikai mellékletet, de csak egy összevont költségvetést kell benyújtani. A projekt megvalósítási helyszíne nem lehet a Közép-magyarországi Régió. A pályázat meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 3 milliárd forint. A pályázat keretében elnyerhető támogatás összege minimum 1 millió forint, maximum 50 millió forint lehet.
3. KEOP 420 B
A konstrukcióban hasonló céllal lehet pályázni, mint a KEOP 420 B kiírásban, ám itt alapvetõen a nagyobb, 50 millió forint fölötti támogatási igényű pályázatokat várják. A pályázat meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 7 milliárd forint. A konstrukció keretében nem támogathatóak a kapcsolt hõ- és villamos energia együttes elõállítását biztosító projektek. A pályázat keretében elnyerhetõ támogatás összege legkevesebb 1 millió, legfeljebb 1 milliárd forint lehet.
4. KEOP 440
A konstrukcióban megújuló energia alapú villamosenergia-, kapcsolt hő- és villamosenergia-, valamint biometán-termelés támogatására lehet pályázni. A rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 11,5 milliárd forint. A pályázat keretében elnyerhetõ támogatás összege minimum 1 millió, maximum 1 milliárd forint lehet.