Egy ideje nem mondható, hogy unalmas vagy formális lenne az adótörvények végszavazása. Elvileg ekkor már csak csiszolgatni lehet a szöveget, helyesírási hibákat, koherenciazavarokat lehet korrigálni, ám az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, érdemes ezeket a módosítókat is átnyálazni.
Az idén annál is inkább, mert az tartalmazza majd, mi is lesz az eva sorsa. Hétfőn a Fidesz-frakció azt hozta nyilvánosságra, hogy megállapodott a kormánnyal, vagyis az adónem marad − egy ideig −, ám kulcsa 40 százalék lesz. A kormány javasolná a 40-et, a frakció inkább 35−37 százalékra voksolna. Egyelőre erről döntés nincs, annyi bizonyos, hogy a benyújtott módosítók mindegyikét visszavonták. Egy képviselő ugyanis megszüntette volna az adónemet, egy másik pedig 35 százalékra emelte volna a kulcsát. Pillanatnyilag tehát nem változik semmi az evában, jövő hétfőn azonban kiderül, mire jutottak a tárgyaló felek.
Az adó mértéke, a körnek engedélyezett bevételi határ meghatározása mellett így arra is választ lehet kapni, meddig adott időt a kormány az evának, vagyis az 2013-ban szűnik meg vagy később. Szkeptikusok arra számítanak, hogy a kört egyszerűen el fogják hagyni. Ha ez valóban így lesz, a megszüntetés aktusa csak jelképes lesz, hiszen egy kiüresedett anakronizmust kell csak kiradírozni. Elvileg most nem is feltétlenül kell a kivezetés dátumát meghatározni, hiszen a mostani törvényalkotási szokások alapján ezt akár egy év múlva is meg lehet tenni. Nagy felkészülést egyébként sem igényel a megszüntetés, vagyis azt akár 2012-ről 2013-ra is végre lehet hajtani.
Ami nem lesz
Mégsem lesz közösségi közlekedési adó. Az ötlet többek között Rogán Antaltól származik, aki az iparűzési adó mintájára szedte volna be a budapesti cégek korrigált árbevételének egy, a többinek fél százalékát. Ez nagyjából százmilliárd forint extra terhet jelentett volna, így egy módosítóban egységesen negyed százalékra csökkentette Rogán az adó mértékét. Ám ez sem ment át az országgyűlésen.Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba