A tehergépjárművek elektronikus fuvarellenőrzését alig egy éve vetette be a NGM és a NAV. Az ekáer rendszerben minden fuvar megjelenik, így azonnal tudomást szerez a NAV egy kamion indulásról vagy ellenőrizhető, hogy az épp úton levő lévő szállítmányt regisztrálták-e.
Az ekáeren belül külön figyelik a kockázatos termékeket: ilyenek az áfacsalással fenyegetett hús, zöldség, gyümölcs, építőanyag-szállítmányok. A tervek szerint ezt a kört bővíteni az NGM egyes műszaki termékekkel, nagy értékű alkatrészekkel.
A nagymértékű ám ki helyen elférő számítástechnikai, elektronikai alkatrészek kereskedelme a gyanú szerint rendkívül fertőzött - ezért már korábban is voltak kísérletek e termékek kereskedelmének fokozottabb ellenőrzésére. A Magyar Idők értesülése szerint már készül az NGM-ben a jogszabály-módosítás
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket