A rendelkezésére álló adatok szerint az elmúlt egy évben csaknem 14 ezer tűzifa-szállítmány érkezett Magyarországra, összesen mintegy 3 milliárd forint értékben. A behozatal döntően Romániához köthető, de a forgalom Szlovákia felől is jelentős - hívja fel a figyelmet az adóhatóság.
A több mint 11 ezer szállítmányból álló kivitel értéke meghaladta a 4 milliárd forintot, a fő rendeltetési ország Ausztria volt.
Emellett a belföldi fuvarok száma meghaladta a 102 ezret, értéke megközelítette a 23,5 milliárd forintot. A NAV valamennyi értékesítési irányban tapasztalt visszaéléseket.
Azokban az esetekben, ahol a fuvart bejelentették az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszerbe (ekáer), a tisztességtelen kereskedők jellemzően a súlyadatokkal manipuláltak, vagy nem kockázatosnak minősülő termékek feltüntetésével próbáltak kibújni a kockázati biztosíték megfizetése alól.
Az ekáer-szám hiányát jellemzően azzal magyarázták, hogy a tűzifát nem továbbértékesítésre szánták. Ennek bizonyítására például gyakran iktattak be magánszemélyt az értékesítési láncolatba, bár az áru valójában Tüzép-telepre került.
A szektorra jellemző a bevételek eltitkolása és ezzel összefüggésben az adófizetési kötelezettség elmaradása is - hangsúlyozta a NAV.
Elcsúsznak a mulasztók
Az adóhatóság példaként ismertetett egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében zajló vizsgálatot, amelyben egy Szlovákiából rendszeresen tűzifát szállító, de az ekáerbe egyszer sem bejelentett tehergépkocsira figyeltek fel.
A közúti ellenőrzés során a sofőr úgy nyilatkozott, hogy azért nem kért a fuvarra ekáer-számot, mert a tűzifát saját részre hozta be. Ugyanakkor a kamerák képei bizonyították, hogy a teherautó évente csaknem százötvenszer fordult a két ország között, a mérlegelési adatok szerint pedig két év alatt csaknem 4700 tonna tűzifát hozott be.
Az elmaradt adóbevételek feltárására indult ellenőrzés folyamatban van. A NAV a várhatóan jelentős összeg fedezetére ideiglenes biztosítási intézkedést rendelt el, és a kereskedő tulajdonában álló két lakóingatlanra végrehajtási jogot jegyzett be.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket