A médiaszolgáltatások meteorológiai díja nem vonatkozna a nyomtatott sajtótermékekre, a rádiókra, továbbá a kisebb televíziós médiaszolgáltatókra - ezt a választ kapta az origo.hu a média különadó tervezetét elkészítő Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) sajtóosztályától. A tervezet jelenlegi formája szerint a díj csak a közszolgálati, a közösségi és a jelentős befolyásoló erejű televíziókat, valamint az internetes sajtótermékeket és hírportálokat érintené.
A tárca hangsúlyozza, hogy a meteorológiai tevékenységről szóló törvénytervezet közigazgatási és társadalmi egyeztetése folyamatban van, így az nem tekinthető a kormány álláspontjának. Az egyeztetés keretében a VM március 7-ig várja a beérkező véleményeket, módosítási javaslatokat.
A tervezet szerint a médiaszolgáltatók kötelesek lennének reklámbevételeik 0,5 százalékát átutalni az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) számlájára. A lépés elsősorban azt a célt szolgálja, hogy az OMSZ idén is ki tudja fizetni a nemzetközi szakmai szervezetek tagsági díjait. Összességében mintegy 670 millió forintra lenne szükség, amelyet az állam az időjárási adatok felhasználóival, azaz a médiacégekkel fizettetne meg.
(A szakmai szervezetek véleményét az adóról itt olvashatja.)
Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója az ATV Híradójának elmondta, "amennyiben nem alakul ki konszenzus a jövőbeni kormányzati szándék és az érintettek között, addig a parlament nem fogja támogatni" az ötletet. A politikus hangsúlyozta: a médiaadó ötlete nem egy elfogadott kormányzati álláspont, hanem egy munkaanyag, ami azért került nyilvánosságra, hogy vitákat lehessen róla folytatni.
Az atv.hu ugyanakkor a Fidesz-frakció egyik befolyásos tagjától úgy értesült, hogy nem lesz médiaadó. Az ötletet az előterjesztőkön kívül állítólag senki nem támogatja. Meg nem erősített információink szerint az ötlet Illés Zoltántól származhatott, ám azt nem egyeztette képviselőcsoportjával.
Legolvasottabb
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye