Elektronikus hálózat köthetné össze a vállalkozások könyvelését és az adóhivatal rendszerét, vagyis a hatóság rövid úton információt szerezhetne az ügyletekről, a céges kapcsolatokról, a pénzmozgásokról. A megoldás lehetővé tenné, hogy a hatósági emberek akár az íróasztal mellől elvégezhessék a legfontosabb adóügyi, nyomozati ellenőrzéseket. Dióhéjban ekként foglalható össze az a - bűnüldözési tapasztalatokon is nyugvó - szakmai elképzelés, amely az áfacsalások visszaszorítását tűzte ki célul - írta a Magyar Nemzet.
A lap csütörtöki számában Ruszin Zsolt, a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének alelnöke kijelentette, hogy a rendszer bevezethető lenne, és ezzel több száz milliárd forintra tehetne szert az államkassza, hiszen egyszerűen kiszűrhetővé válnának az adóügyi visszaélésre szakosodott bűnözői körök.
Lőcsei Tamás, a PwC magyarországi cégtársa elmondta: hasonló rendszer Nyugat-Európa több országában is működik, Hollandiában, Portugáliában, Németországban például bizonyos feltételek mellett az adóhatóság betekinthet cégek kisebb-nagyobb csoportjának könyvelésébe. A tisztességesen működő közepes és nagyobb társaságoknak is megérné, ha nem kellene hónapokig vendégül látniuk az adóhivatal embereit - tette hozzá.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el