A fő kihívást a Telekom számára a negyedik, állami mobilszolgáltató megjelenése jelentheti a Wood elemzése szerin. A két évvel ezelőtti lengyel példa alapján ugyanis az új szereplő megjelenésével élesedő árverseny miatt a mobiltelefon szegmensben 4 százalékkal csökkenhet a Telekom árbevétele.
Ráadásul a társaság már korábban jelezte, hogy EBITDA-ja az árbevételnél gyorsabb mértékben morzsolódhat le, mivel nincs már tér további költséghatékonysági intézkedések végrehajtására, így a nettó eredménysor még érzékenyebb lesz az árbevétel változására.
A Wood a piaci konszenzussal szemben arra számít, hogy a Magyar Telekom nem tér vissza a 2006-2009 közötti 74 forintos osztalékszinthez, várakozásaik szerint 2013-ban papíronként 55, míg 2014-2015-ben 50 forintot fizet majd a cég.
Az alacsony szinten beragadó eredmény miatt a brókercég elemzője úgy véli, a Telekomnál tovább növekedhet majd a régiós hármasfogat (TPSA és Telefonica O2) összahasonlításában már eleve legmagasabb eladósodottsági rátáját, hogy továbbra is fizetni tudják az osztalékot.
A Wood szerint az ágazati különadó (amelyet Viktor király különadójaként aposztrofál) 2012-t követően kivezetésre kerül, főként mivel az EU nyomása egyre fokozódik Magyarországon, hogy állítsa vissza a hagyományos adórendet az összes iparágban. Bár a brókercég szerint a magyar kormány nem tiszteli az EU-t (ahogy az összes többi nemzetközi szervezetet sem), a politikai elit túlságosan tart attól, hogy az unió elzárja - a számos kormánypárti képviselő számára is remek bevételi forrást jelentő - a kohéziós alapok pénzcsapját, ezért engednek majd az adózási rendszer átalakítását érintő követeléseknek.

Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték