A pénzügyi szektorban "rendszerszintű problémákat nem látunk, tehát alapvetően biztonságosnak tekintem. Felelős felügyeleti vezetőként mégis inkább csak annyit állíthatok, hogy az esetleges jogsértések, visszaélések, meg nem engedett kockázatok az új módszertanunkkal hamarabb és könnyebben feltárhatók" - fogalmazott Windisch László a lapnak.
Hozzátette: a brókerügyekben a legnagyobb gondot az okozta, hogy ezek a társaságok tizenöt évig tudtak háborítatlanul működni, ennyi időn át halmozták fel a tetemes hiányt. Ugyanakkor a kisbefektetői bizalom visszanyerésének jeleként említette, hogy az ügyfélértékpapírok állománya csaknem hét százalékkal emelkedett az elmúlt fél évben, és a befektetők száma is nőtt.
Megjegyezte azt is, hogy a követelésvásárlókra vonatkozó szabályok újrakodifikálására egyeztetést kezdeményeztek az érintett minisztériumokkal. Szólt arról, hogy elkészült egy új értékpapírosítási törvényjavaslat is.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Digitális fegyvert kaptak a magyar vállalkozások: máris itt a következő szint, amely komoly pénzeket mozgathat meg
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások