A szerdai nemzeti ünnepet megelőző rövidített keddi kereskedést a még nem hivatalos adatok szerint a DJIA-30 index 0,54 százalék, az S&P-500 index 0,43 százalék, a Nasdaq Composite index 0,86 százalék veszteséggel fejezte be.
Az indexcsökkenést főként a technológiai és a pénzügyi ágazat papírjai idézték elő, ellentételezve az árfolyamok emelkedését az ágazatok többségében. A legnagyobb erősödést az energiaipari és gyógyászati papírok érték el, de a kereskedés vége felé ezek is lefelé korrigáltak valamelyest.
Kapcsolódó
A Facebook részvénye például két százalékkal, a Micron részvénye öt százalékkal gyengült, a Tesla részvénye pedig hat százalékkal.
Az energiaipari részvényeket az olajár emelkedése erősítette. Az amerikai WTI nyersolaj ára kedden érte el 2014 novembere óta első alkalommal a 75 dollár feletti szintet, bár később lejjebb csúszott. Az energiaipari ágazat mutatója ezt másfél százalékos emelkedéssel követte.
A kereskedés végén a WTI ára hordónként 73,94 dolláron állt, az előző zárással megegyező szinten. A Brent nyersolaj ára 0,05 százalékkal 77,34 dollárra emelkedett.
A dollár gyengült, az eurót 0,11 százalékkal jegyezték erősebben 1,1652 dolláron. Az arany ára hét havi mélypontról 1,10 százalékkal unciánként 1255,30 dollárra emelkedett.
A kép forrása: Shutterstock.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Orbán Viktor: az uniós vezetők eldöntötték, Európa háborúba megy
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító