A nyitás után nem sokkal a BUX 0,4 százalékos emelkedéssel 38 036 pontnál járt.
A blue chipek közül egyedül a Magyar Telekom volt az egyetlen, amelyik veszteségben állt, 0,4 százalékos mínusszal 480 forintnál járt.
Kapcsolódó
A Mol 0,2 százalékkal 2985, az OTP 0,7 százalékkal 10 310, a Richter pedig 0,5 százalékkal 6726 forintra emelkedett.
Eközben Nyugat-Európában szintén vegyesen teljesítettek az indexek. Az FTSE 100 és a DAX 0,1 százalékkal erősödött, míg a CAC-40 és a páneurópai Stoxx Europe 600 0,1 százalékkal gyengült.
A periféria indexeinek sem indult jól a napjuk: a milánói FTSE MIB 0,7, a madridi IBEX-35 0,5 százalékkal esett.
(Kép forrása: Shutterstock)
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”