Összesen 6 millió 478 ezer 874 darab, egyenként 100 forint névértékű- részvény került újonnan a tőzsdére, így a bevezetett részvények száma 40 892 545 darabról 47 371 419 darabra nőtt.
A tőkeemelés után a társaságban négy befektetőnek van 5 százaléknál nagyobb részesedése: a Konzum PE Magántőkealapnak (erről a múlt héten derült ki, hogy Mészáros Lőrinc és felesége tulajdonában van) 20,59 százalék, a Konzum Nyrt.-nek 18,70 százalék, a Konzum II. Ingatlanbefektetési Alapnak 13,68 százalék - így a Konzum-csoport együttes részesedése 52,97 százalék az Appeninnben -, valamint az OTP Ingatlanbefektetési Alapnak 5,11 százalék. (Mészáros Lőrinc a Napi.hu gondozásában megjelenő, A 100 leggazdagabb 2018 című kiadvány rangsora szerint a második legmódosabb magyar 280 milliárd forintos becsült összvagyonával, egy éve ennek kevesebb mint a felével, 120 milliárd forinttal rendelkezett.)
Kapcsolódó
Az Appeninn és leányvállalatainak tulajdonában május 11-én 40 186 darab (0,085 százalék) saját részvény volt.
Az Appeninn április 12-én jelentette be, hogy a Konzum II. Ingatlanbefektetési Alap és az Appeninn Holding között létrejött megállapodással lezárult az a 4,6 milliárd forintos tőkeemelés, amelynek eredményeként az Appeninn tulajdonába került az Ü48 Irodaház. Közölték továbbá, hogy az Appeninn az ingatlanalap által biztosított apport ellenértékét 6 478 874 darab, zártkörűen kibocsátott új részvény forgalomba hozatalával egyenlíti ki, amelyek kibocsátási értékét a január 10-i záróárfolyamon, 710 forinton rögzítették.
Az Appeninn részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, záróáruk csütörtökön 648 forint volt. Az elmúlt egy évben az Appeninn-részvények legmagasabb ára 1173 forint, a legalacsonyabb pedig 207 forint volt. Pénteken délután a részvények több mint egy százalékos pluszban, 655 forinton forogtak a tőzsdén.
A fotó forrása: Appeninn.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Eldőlt: ez a lista már biztosan nem lesz ott a szavazólapon