A Dow Jones 194,17 ponttal, azaz 0,6 százalékkal emelkedett, és 32 033,28 ponton zárt, így zsinórban az ötödik napja erősödik. A Caterpillar, a McDonald's és a Honeywell részvényei vezették a 30 részvényes indexet, miután a vállalatok a vártnál jobb eredményről számoltak be. A Dow a nap folyamán volt 549 ponttal magasabban is a nyitó szinthez képest – írja a CNBC.
Az S&P 500 0,6 százalékos csökkenéssel zárt, és 3807,30 ponton fejezte be a csütörtöki kereskedést. A Nasdaq Composite 1,6 százalékot veszített, és 10 792,68 ponton zárt, mivel a Meta és más technológiai részvények árfolyama lehúzta az indexet.
A Dow emelkedéséhez az Egyesült Államok friss harmadik negyedéves GDP adata adott lendületet: az amerikai gazdaság éves szinten 2,6 százalékos ütemben növekedett a vizsgált időszakban, szemben a Dow Jones 2,3 százalékos növekedésre vonatkozó becslésével - derült ki a Bureau of Economic Analysis jelentéséből. A fogyasztó árindex viszont csak 4,1 százalékkal emelkedett a negyedévben, ami jóval az 5,3 százalékos becslés alatt van. A háztartások költéseit meghatározó inflációs mutató a Federal Reserve által alkalmazott kiigazítással csak 4,2 százalékon áll, ami jelentősen elmarad a 7,3 százalékos értéktől, amelyre számítottak.
Ez reményt adott a piaci megfigyelőknek, akik az infláció csökkenésére utaló adatokat vártak, ami a Federal Reserve-t a novemberi ülés után a kamatemelések enyhítésére késztetheti.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ijesztő, hogy mennyire hitelesek lettek a csalók: ez az új pusztító trükk
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön