Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a koronavírus-járvány további terjedése és a hatósági korlátozások miatt aggódtak a befektetők, mindez pedig eladási hullámot okozott az európai részvénypiacokon, így a BÉT-en is.
Ugyanakkor hozzátette, hogy míg az európai részvénypiacok délutánra visszakorrigáltak, a magyar piacon ez nem történt meg, ezért esett a BUX-index zárásnál 1,40 százalékot.
Kapcsolódó
A vezető részvények közül csak a Richter tudott erősödni, ami az elemző szerint egyészt azzal magyarázható, hogy a gyógyszergyártó részvényeinél a héten céláremelés történt; az elemzői házak javították a Richter árfolyamának kilátásait, másrészt pedig azzal, hogy éppen zajlik a vállalat sajátrészvény-vásárlási programja.
A Mol 54 forinttal, 2,36 százalékkal 2238 forintra csökkent, 2,5 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 280 forinttal, 2,02 százalékkal 13 600 forintra esett, forgalmuk 5,4 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 3,0 forinttal, 0,75 százalékkal 399,50 forintra gyengült, forgalma 205,8 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,62 százalékkal 8160 forintra erősödött, a részvények forgalma 2,6 milliárd forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nincs vége a győri korrupciós sagának: drámai fejlemény borzolja a kedélyeket
Eldőlt: ez a lista már biztosan nem lesz ott a szavazólapon