Az előző napi veszteséges zárás után indexemelkedéssel indult a kereskedés pénteken a főbb európai értékpapírpiacokon.

Az összeurópai STOXX 600 index 0,50 százalékkal, az euróövezeti Euro Stoxx 50 index 0,59 százalékkal emelkedett a kezdéskor.

  • Londonban az FTSE 100 index 0,43 százalékos erősödéssel nyitott,
  • a frankfurti DAX 0,74 százalékkal,
  • a CAC 40 Párizsban 0,45 százalékkal nyitott magasabban.
  • Milánóban 0,27 százalékos,
  • Madridban 0,67 százalékos indexemelkedéssel indult a pénteki tőzsdenap.

Az olajár felfelé korrigált kissé pénteken, a hetet viszont mintegy 5,0 százalékos veszteséggel fejezheti be a jelenlegi állás szerint. Az OPEC+ a csütörtöki megállapodása alapján az első negyedévben tartja magát a korábban bevezetett napi 2,2 millió hordós termeléscsökkentéshez. A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) legújabb becslése szerint a világ olajkereslete az idén napi 2 millió hordóval emelkedik az előző évihez képest, jóval nagyobb mértékben az előző prognózisban jelzett napi 1,24 millió hordónál. Mindemellett felmerült némi remény egy folyamatban lévő izraeli-Hamász tűzszüneti megállapodás eredményével kapcsolatban is, amitől a vörös-tengeri teherforgalom ellen intézett húszi támadások leállását reméli a piac.

Az európai kereskedési idő kezdetén

  • Brent nyersolaj ára 0,62 százalékkal állt magasabban hordónként 79,19 dolláron,
  • a WTI ára pedig 0,54 százalékkal emelkedett 74,22 dollárra.

Az arany ára alig változott, 0,03 százalékkal emelkedett unciánként 2055,52 dollárra. Az arany mintegy 2,0 százalék körüli áremelkedéssel fejezheti be a hetet.

A dollárindex 0,05 százalékkal csökkent 102,99 pontra. Az eurót 0,07 százalékkal jegyzik erősebben 1,0880 dolláron.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!