Gyengüléssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn. A londoni FTSE-100 mutató 0,36 százalék, a frankfurti DAX-index 0,39 százalék mínusszal zárt, a párizsi CAC-40 index pedig 0,37 százalékkal gyengült. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,39 százalékkal csökkent.
Az európai tőzsdezárás után (17.45 óra körül) New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,25 százalékos, az S&P 500-as index 0,11 százalékos mínuszban, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,11 százalékos nyereséggel állt.
Féléves csúcson az aranyár
Az északi-tengeri Brent olajfajta ára hordónként 0,38 dollárral (0,47 százalékkal) 80,10 dollárra csökkent. Az arany ára unciánként 0,35 százalékkal (7,05 dollárral) 2010,05 dollárra emelkedett. A nemesfém ára hétfőn hathavi csúcsot ért el.
Az európai gázár csökkent.
A TTF holland gáztőzsdén a legközelebbi, decemberi határidős jegyzésében 1 megawattóra 44,08 eurón állt 17.45 körül, ami 5,523 százalékkal alacsonyabb előző napi záróértékénél. A gázár három hónapja 54,47 eurón, egy éve 131,56 eurón zárt. Tavaly augusztusban rekordszinten, 346,52 eurón is jegyezték.
Nagy lehet a nyomás Matolcsy Györgyön és ezt a befektetők sem díjazzák
Sok mindenért hajlandóak a piacok szemellenzőt hordani, de a jegybank függetlensége nem alku tárgya. Árgus szemekkel figyelik, hogy a kormányok meddig merészkednek, Magyarország és Lengyelország most különösen a fókuszba került. Bővebben --->Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Egy olyan játszmába kezdett Magyarország, amely mindent megváltoztathat

A GPS csodákra képes, nem akármilyen kiskaput kaphatnak a gyorshajtók

Döntött a Fitch: kimondták az ítéletet az EU-ról

A klímaváltozás visszavág: az afrikai por teszi tönkre a hazai napelemeket

Csőd után kivonulás: nem tudjuk, innentől mibe rakják a magyarok a töltött káposztát

500-600 ezres a kezdő bér, ráadásul egy éven belül 30 százalékkal emelkedhet a gépészmérnökök fizetése

Trump odacsap? – Elképesztő szankciók jönnek, ha nem állnak le az oroszok

Itt az országos gimnáziumi rangsor, lehet böngészni

Ennyit keresnek az állatorvosok – videó
