A Portfolio.hu által közölt konszenzus szerint elemzők változatlan, 166 milliárd forintos árbevételt és 20,9 százalékkal 14,3 milliárd forintra bővülő adózott eredményt vártak a harmadik negyedévre.
Idén az első kilenc hónapban a Magyar Telekom csoport szintű árbevétele nem változott, 484,2 milliárd forint volt, az adózott nyereség pedig 3,7 százalékkal 30,4 milliárd forintra csökkent.
Kapcsolódó
A társaság közleménye idézi Rékasi Tibor vezérigazgatót, aki elmondta: 2020 harmadik negyedévében a Magyar Telekom változatlanul jó eredményeket ért el, így a tervek szerint haladnak éves célkitűzéseik elérése felé - írta az MTI.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon