DAX30
Réssel emelkedett a német részvényindex a hét első napján, majd a kedvező tőkepiaci hangulatban a Dax új történelmi csúcson fejezte be a kereskedést. Bár ezt kedden negatív korrekció követte, így a 8560-as szint visszatesztelése-, illetve a hétfői rés lehetséges visszatöltése után a 8445-ös támaszig lehetne még tere a korrekciónak. Ugyanakkor az elmúlt hónapok kereskedési sávjából felfelé kitörő Dax számára a technikai kép alapján további tér nyílt az emelkedés előtt; így a hétfői új tetőpont felett bezárva ismételt erősödés következhet.

GBPUSD
Egyelőre megszédülni látszott a GBPUSD jegyzése a magaslati levegőtől: bár a kurzus továbbra is az emelkedő csatornában tartózkodik, a kábelnek nem sikerült a lélektani 1,60-as szintet áttörnie. A keddi kereskedés első felének negatív korrekciója után a pénteki rés jelentős része visszatöltésre került; így a továbbiakban az első kiemelt támaszt az 1,5752 jelenthetné; míg felfelé, az emelkedő csatorna felső trendvonala 1,6023-nál kiemelt ellenállásként funkcionál.

USDTRY (4-órás)
Nagyot erősödött a líra a dollárral szemben hétfőn, miután a feltörekvő piaci fizetőeszközök érezhetően fellélegeztek a Fed-elnöki posztra legesélyesebbnek tartott jelölt visszalépése után. Lawrence Summers bejelentését követően az amerikai jegybank élére a legesélyesebb jelöltté immár Janet Yellen lépett elő, akinek esetleges kinevezésétől a jegybanki stiumulus óvatosabb kinevezését remélték a befektetők.
Kedden a török jegybank kamatdöntése-, majd holnap a kétnapos Fed ülés lezárása mutathat majd utat a devizapár számára. A továbbiakban a 2,0-1,9990-es zónából lefelé kitörve az 1,9870-es lokális mélypont felé vezethetne az USDTRY útja, míg felfelé az 50-napos mozgó visszatesztelését követően, 2,0370 felett számíthatnánk az ismételt emelkedés lehetőségére.

Dax30, GBPUSD, USDTRY - technikai elemzés 2013.09.17.
A technikai elemzés teljes szövege az alábbi linkre kattintva érhető el.
Ha részvényindexekkel vagy devizapárokkal kereskedne: esetleg további kérdése van; a jobb oldali mező kitöltését követően, a feliratkozásra kattintva munkatársaink felveszik önnel a kapcsolatot.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Orbán Viktor: Nem az ellenzéket, hanem a mögötte állókat kell legyőzni