Megszületett a döntés, Tiszaújvárosban épül a butadién gyár, nem Pozsonyban - fogalmaz közleményében Mengyi Roland (Fidesz), a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke, Tiszaújváros országgyűlési képviselője. Májusban derült ki, hogy a TVK mintegy 30 milliárd forintért új üzemet épít, akkor azonban még nem dőlt el, hogy Pozsonyban vagy Tiszaújvárosban. A korábbi híradás szerint a Mol és a TVK igazgatósága is elfogadta a 130 ezer tonna éves kapacitású gyár felépítésére vonatkozó javaslatot, a vegyi cég számításai szerint az új gyár 2014-re tervezett üzembelépésével 8-15 milliárd forinttal
nőhet a társaság eredménye. A TVK eddig feldolgozatlan formában adta el a terméket.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Orbán Viktor: Nem az ellenzéket, hanem a mögötte állókat kell legyőzni