Miután a finomítás számára kedvezőtlenül alakult a gazdasági környezet Olaszországban, az IES mantovai működésének részletes, hosszú távú fenntarthatóságát vizsgáló elemzés eredményeként a MOL úgy döntött, hogy finomítóját terméklogisztikai központtá alakítja át.
A Porto Marghera kikötőt és a Mantovai Finomítót összekötő komplex logisztika hálózatot, mely korábban a kőolajellátást biztosította, a jövőben végtermékek szállítására használják majd. Ez lehetővé teszi, hogy finomítót fokozatosan terméklogisztikai központtá alakítsák át.
A társaság egyszer már leírt egy 35 milliárdos összeget a 2011-es év utolsó negyedévében, most pedig a közleményben említett 423 millió euro könyvérték nagyobb részétől lesz kénytelen megválni. A cég osztalékfizető képességét ugyanakkor mindez nem befolyásolja - mondta el Vágó Attila a Concorde vezető elemzője a napi.hu kérdésére, de a negyedéves jelentésre biztosan negatív hatással lesz majd.
A közlemény kiemeli, a MOL kész olyan beruházások megvalósítására, melyek eredményeként versenyképessége javulhat Olaszországban. A IES Feldolgozás és Kereskedelem üzletág befektetett eszközértéke 423 millió eurót tett ki a 2013 első féléves mérlegben. A finomító logisztikai központtá alakítása várhatóan jelentős egyszeri, pénzmozgással nem járó hatást gyakorol majd a csoport harmadik negyedéves eredményére.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot