A horvát kormány a tárgyalások vezetésével Ivan Vrdoljak gazdasági minisztert és Mladen Pejnovic az állami vagyonkezelő igazgatóját bízta meg. "Az INA jóval sikeresebb vállalat is lehetne annál, amilyen most. Erről akarunk tárgyalni a Mollal" - jelentette ki Ivan Vrdoljak egy kormányülésen. A miniszter véleménye szerint a tárgyalásokon vállalatvezetési, költségcsökkentési és nyereség-megosztási kérdéseket kellene megvitatni, valamint foglalkozni kellene szénhidrogén feltárási és -kitermelési kérdésekkel, a finomítói és a kiskereskedelmi üzletággal, valamint a gáz kereskedelmének kérdéseivel is.
"Az INA pozitív pénzügyi eredményt tud felmutatni ugyan, de lényegesen szerényebbet, mint más, hasonló nagyságrendű olaj- és gázipari vállalatok. Ez egyáltalán nem tükrözi az INA tényleges üzleti potenciálját" - fogalmaz a tárgyalásokat kezdeményező kormánydöntés.
Szollár Domokos, a Mol magyarországi kommunikációs igazgatója az MTI megkeresésére azt mondta: minden olyan kezdeményezést, döntést értékelnek és üdvözölnek, amelyik az együttműködéshez és a megoldáshoz visz közelebb.
A Mol az INA legnagyobb részvényese közel 50 százalékos tulajdonrésszel. A horvát állam 45 százalékos részvénytulajdonnal rendelkezik. A két tulajdonos között a vállalatirányítási kérdésekben vallott eltérő nézetek miatt feszült viszony alakult ki az elmúlt években.
Ivo Sanader egykori horvát miniszterelnököt tavaly egy zágrábi bíróság bűnösnek találta vesztegetési pénz elfogadásában a Mol-nak juttatott domináns tulajdonrész fejében. A vádat az egykori miniszterelnök és a Mol egyaránt cáfolja.
Az INA egyaránt rendelkezik kitermelési, feldolgozóipari és kiskereskedelmi üzletággal, működési területe pedig Horvátország mellett kiterjed a Közel-Keletre és Afrikára is. Az INA Szíriában a polgárháborús viszonyok miatt kénytelen volt felfüggeszteni tevékenységét.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint