A BUX egy órára 1,9 százalékta hízlalta veszteségét, a részvényindexet az OTP húzza le leginkább. A bankpapírok délután egy óra körül 5,10 százalékos veszteségban állt a tegnapi záróértékéhez képest. A délelőtt folyamán a részvényárfolya 4592 forintig süllyedt, ahonnan egy óra után pár perccel 4600 forintig kapaszkodott vissza. A Mol 0,4 százalékos mínusszal 16 920 forintnál járt, az Magyar Telekom 0,9 százalékos eséssel 327 forintot ért, míg a Richterért 3665 forintot adtak, ami 1 százalékkal marad el a tegnapi záróértéktől. A kisebbik gyógyszeripari cég, az Egis, 0,5 százalékos veszteséggel 22 100 forinton forgott.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Alfatrader - általános szöveg
Ha forex, akkor AlfaTrader. Magyar ügyfélszolgálat, angol befektetési számla biztonsága.
Ügyfeleknek VIP TraderSzoba tagság.
A cikk a CEMP cégcsoport szolgáltatását is népszerűsíti.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Elfogták a dél-alföldi orvos-patikus gyógyszermaffiát

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Levelet írt Varga Mihály Orbán Viktornak, már nem lehet sok hátra az MNB-alapítványoknak

Ide menekülnek a BMW mérnökei, elképesztő dologra készül a Xiaomi

Vége lehet a nagy Trump-zuhanásnak, egyelőre

Bod Péter Ákos: A régi árak nem térnek vissza, az állam túlságosan beavatkozott

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Aki túlárazza a lakását, saját maga alatt vágja fejszével a fát

Hídfoglalás is jöhet: összegyűltek a dühös tüntetők, akik a Pride miatt vonultak utcára
