A világ legnagyobb szuverén alapja, a 857 miliárd dollárt forgató norvég állami nyugdíjalap (Government Pension Fund Global) részvény vagyonkezelői listájára került a Concorde 2013. december 31-ével - jelentette be Bilibók Botond, a Concorde Alapkezelő Zrt. vezérigazgató (képünkön), hozzátéve: a kötelező titoktartás miatt csupán ez a tény nyilvános, további részletek nem. A magyar tőzsde és értékpapírpiac a fejlődésében megrekedt, ezért az utóbbi években nemzetközi vizekre evezett az alapkezelő. Ennek az eredménye a norvég megbízás. (Az alap az alapkezelők listáját március 13-án frissítette, azóta szerepel a listán a Concorde is.)
Rendkívüli év volt cégünk számára a tavalyi: a 2012 végi 230 miliárdról 2013 végére 407 milliárd forint fölé nőtt tavaly az általunk kezelt vagyon, jelenleg pedig 480 milliárd az állomány - mondta Bilibók. A cég által kezelt két milliárd dollár csupán kis része külföldi. A saját privátbanki állomány 92 milliárd forint, kevesebb, mint félezer ügyféllel. Véleménye szerint az alapkamat csökkentésével párhuzamosan gyorsan nő a magyarországi alapok vagyon, idén átlépheti az ötezer miliárd forintot.
A gyors norvég siker minket is meglepett, hiszen csak tavaly ősszel indítottunk el Máltán négy, abszolút hozamú stratégiára építő hedge fundot, mi pedig 7-8 éves "erőfeszítésre" készültünk - mondta Szabó László, az igazgatóság elnöke.
Az idei év nagy kérdése, hogy a pénzpiaci alapok és rövid kötvények vásárlói hogyan lépnek tovább: a csökkenő hozamok láttán visszatérnek a bank betétekbe vagy nagyobb kockázatot vállalva továbblépnek - véli Szabó.
Közép-Európában mára elfeledett eszközosztállyá vált a részvény - fogalmazott Cser Tamás, partner, portfóliómenedzser. Holott a régióban nyomott az árazás, ám - az USA-val szemben - nem rekordprofitokra van vetítve. A vállalati profitok évek óta alulteljesítenek, ami beleivódott a befektetők várakozásaiba, ezzel szemben sikerült megtalálnunk az alulárazott papírokat.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt