Se a brexit körüli tovább folytatódó huzavona, se a német gazdaság lassulása nem tudott olyan pesszimizmust okozni a befektetők körében, ami letörölhette volna az ECB újrainduló kvantitatív lazítási programja okozta jókedvet - derül ki a Bank of America Merrill Lynch elemzőinek anyagából. E szerint az EPFR adatai alapján a múlt hét volt zsinórban már a második, hogy az Európában befektető részvényalapoknál pozitív tőkerámalást regisztráltak, úgy hogy 2018 első negyedéve óta folyamatosan vitték ki a befektetők a pénzt ezekből a konstrukciókból.
Az újrainduló kvantitatív lazítás nyomán egyébként általánosan is tetten érhető volt a kockázati étvágy növekedése, az európai részvényalapok mellett ennek jeleként az amerikai és az európai magas hozamú kötvényekbe fektető alapokba is tettek pénzt a befektetők.
A befektetési bank európai alapkezelők körében végzett felmérése szerint egyébként a megkérdezettek nettó 26 százaléka októberben úgy vélte, az európai gazdaság gyengülni fog a következő 12 hónap során. Nettó 6 százalékuk ráadásul nem is egyszerűen a növekedési ütem csökkenését tartotta valószínűnek, hanem recessziót az eurózónában. Ennek ellenére nettó 52 százalékuk az ECB monetáris politikáját túlságosan is lazának tartotta.
A felmérésben nettó 3 százalék tartotta alulértékeltnek az európai részvényeket, azonban hozzá kell tenni, hogy az elmúlt 15 évben mindössze egy-két olyan hónap volt, amikor az alapkezelők túlértékeltnek látták azokat. Ennek ellenére a vezető európai részvényindexek kisebb nagyobb megszakításokkal folyamatosan alulteljesítették amerikai társaikat.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit