Londonban az egy százalékot közelítette, Frankfurtban és Párizsban pedig jóval meghaladta a két százalékot az emelkedés mértéke. A Stoxx 600 páneurópai index az elmúlt bő hétben 10 százalékkal került magasabbra, ami 2009 januárja óta a legjobb teljesítmény a Bloomberg szerint.
A kedvező hangulatot az adósságválsággal kapcsolatos bizakodás támogatta, amelyet Olli Rehn szavai is megerősítettek. Az Európai Bizottság pénzügyi biztosa szerint az euróövezet konszenzus felé közelít az adósságválság megoldását illetően. Igaz, a nap elején még inkább negatívan befolyásolta a kereskedést a téma, miután Szlovákiában az európai stabilitási eszköz (EFSF) tőkéjének és hatáskörének bővítéséről szóló szavazásból koalíciós szakítópróbát csináltak, és egyelőre nem született meg a döntés.
Mindez elhomályosította az amerikai gyorsjelentési szezon nem éppen ideális indulását, amelyet az Alcoa alumíniumipari óriás csalódást keltő számokkal nyitott meg. A negyedéves eredményeit szerdán ismertető Pepsi viszont a várakozásoknál jobb számokkal jelentkezett. A szektorok között egyebek mellett az autógyártók és a pénzintézetek is igen jól szerepeltek.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Fertőzött ukrán hús kerülhetett a piacra: kongatják a vészharangot a szakértők
Kiderült, miért ilyen drágák az élelmiszerek: a számok egy sokkoló valóságra mutatnak rá
Elkezdődött a mozgolódás: óriási puccs készülhet Moszkvában, több tízezren állnak már fegyverben
Döbbenetes végjáték: hajszálon múlt a világbajnoki cím sorsa
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak