A megállapodás értelmében a holding cég felállítása az UniCredit Pioneer és a Santander Asset Management összevont működtetésére terjed ki, amelyben minkét bank egyharmadnyi részesedést kap majd. A fennmaradó tulajdonrész pedig a Warburg Pincus és a General Atlantic felvásárló cégeknél marad.
A Santander már 2013-ban eladta alapkezelőjének felét a Warburg Pincusnak és a General Atlanticnak. A Wall Street Journal értesülései szerint a tranzakció feltételei között szerepelt az is, hogy a Santandernek további 1,1 milliárd eurót kell kifizetnie az UniCreditnek.
Egyes számítások szerint az új alapkezelő körülbelül 400 milliárd eurós vagyont fog menedzselni, amivel a világ 30 legnagyobb alapkezelője közé kerül be. A listát a BlackRock vezti mintegy 4,8 ezer milliárd dolláros vagyonállománnyal.
Karim Bertoni, a svájci székhelyű Bellevue Alapkezelő portfóliómenedzsere szerint a megállapodás mindkét bank számára pozitív fejlemény, az így létrejövő alapkezelő bekerül Európa 10 legnagyobb alapkezelő intézménye közé. Szerinte a tranzakcióhoz kapcsolódó legnagyobb kockázat az lehet, hogy a kulcsemberek elhagyhatják a cégeket az egyesítést követő bizonytalanabb időszak alatt.
A létrejövő új alapkezelő vezérigazgatói posztját az a Juan Alcaraz fogja betölteni, aki eddig is a Santander Alapkezelőt irányította. Giordano Lombardo, a Pioneer Investments jelenlegi vezérigazgatója és befektetési vezetője pedig az új intézmény globális befektetési igazgatói posztját tölti majd be.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Orbán Viktor: Nem az ellenzéket, hanem a mögötte állókat kell legyőzni