Gyengüléssel zártak csütörtökön a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 1014,79 ponttal, 2,5 százalékkal 39 593,66 pontra esett.
Az S&P 500-as mutatója 190,5 ponttal, 3,49 százalékkal lett kevesebb, és 5266,3 ponton zárta a napot.
A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 737,66 ponttal, 4,31 százalékkal 16 387,31 pontra csökkent.
A BUX és a nyugat-európai tőzsdék tegnap jól vették az akadályt
A tőzsdék azt követően törtek ki felfelé, hogy Donald Trump bejelentette, azonnali hatállyal 90 napra felfüggesztik a legtöbb ország esetében a múlt héten bejelentett vámokat. Ez látszott a BUX emelkedésén is. A forint azonban nem tudott erre reagálni, képtelen volt megállni a lábán, de ugyanez a kettősség mutatkozott az európai és az amerikai tőzsdéken is. Míg az előzőek jelentős nyereséggel zárt, az utóbbiak mínuszban kezdtek. Érdemes elolvasni, hogyan is zártuk a tegnapi napot >>>Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Nemcsak szórakoztatnak, milliárdokat mozgatnak a társasjátékok
Kutatás van, de pénz lesz belőle? Magyarország a kritikus ponthoz ért