A hírportál kifogásolta egyebek mellett, hogy a horvát kormány továbbra sem hajlandó nyilvánosságra hozni a genfi döntőbíróság határozatának indoklását és beszámolni a költségekről. A magyar sajtó elsőként közölte a hírt, hogy Horvátországnak több mint 30 millió dollárjába (9 milliárd forint) került a döntőbírósági eljárás Mol-INA-ügyben. Ugyanakkor a horvát kormány máig nem erősítette meg az értesülést.
A horvát kormány az Indexnek.hr-nek eljutatott közleményében azt írta: a kabinet arra fókuszál, hogy megfelelő lépéseket tegyen saját vagyonérdekeltségének megvédésére az INA-ban. "Egyik ilyen lépés a döntőbírósági eljárás Washingtonban, a másik pedig a genfi választóbíróság határozatának vitatása, továbbá megtalálni a legjobb módot az INA részvényeinek visszavásárlására a Moltól" - írták.
Kapcsolódó
A horvát kormány még 2014 elején fordult nemzetközi döntőbírósághoz. A horvát álláspont szerint a Mol korrupció révén szerezte meg az INA irányítását, elmaradtak a részvényesi szerződésben vállalt, a horvát olajfinomítókban eszközlendő Mol-befektetések, és a magyar befektető megsértette a kereskedelmi társaságokra vonatkozó horvát törvényeket. A genfi döntőbíróság Horvátországnak a vesztegetésre, a társaságirányításra, valamint a 2003-as részvényesi megállapodás állítólagos megszegésére vonatkozó valamennyi kérelmét elutasította.
A Mol 2003-ban, az INA privatizációja során szerzett 25 százalék plusz egy részvény mértékű részesedést a horvát olajvállalatban. 2009-ben a Mol megállapodást kötött a horvát kormánnyal, amellyel a Mol irányítói jogokat szerzett az INA-ban, és átvette a horvát vállalat gázüzletágát. Jelenleg az INA 49,08 százaléka a Molé, 44,84 százaléka a horvát államé.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni