A 3 hónapos és 6 hónapos dkj-k hozama már eddig is negatív volt, és szerdán tovább csökkent, mindkét esetben mínusz 0,020 százalékra. A kereskedők még ilyen hozamráták mellett is veszik a kincstárjegyeket, mert arra számítanak, hogy el tudják őket adni a jegybanknak.
Monetáris enyhítési politikája részeként a japán jegybank (BOJ) 2013 áprilisa óta folyamatosan vásárol a kötvénypiacon, akár negatív hozamok mellett is, elfogadva, hogy így magának okoz veszteséget.
A jegybank mindent elkövet, hogy támogassa a gazdasági növekedést, de továbbra is messze van a 2 százalékos inflációs célkitűzése elérésétől. Mijasaka Tomohiro, a Credit Suisse elemzője szerint nem tartható fent hosszan a BOJ programja, mert a jegybank olyan gyorsan vásárol kötvényeket, hogy könnyen eljöhet az a pont, hogy már nem lesz belőlük a másodlagos piacon.
A BOJ a tulajdonosa már az újonnan kibocsátott japán államkötvények 70 százalékának, de az infláció még mindig csak 1,3 százalék körül van.
Szerdán 0,0059 százalékos hozammal bocsátottak ki 12 hónapos dkj-kat, amelyeket valósággal elkapkodtak a kereskedők, tudván, hogy ennél kisebb hozam mellett is visszavásárolja majd őket a jegybank.
A 2 éves lejáratú japán államkötvények másodpiaci referenciahozama 0,08 százalék, az 5 éves lejáratúaké 0,18 százalék, a 10 éves lejáratúaké 0,56 százalék volt szerdán.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot