A legfontosabb nemzetközi részvényindexek a következő évben szerényen emelkedhetnek és jövőre valamivel korábban elért rekordszintjük alatt zárhatnak. Viszonylag kevés esetében várható, hogy az év első felében új csúcsra kapaszkodna - derül ki a Reuters elemzői felméréséből.

Persze nagyon sok majd a kamatvárakozásokon, miután a központi bankok már többnyire túl vannak az agresszív kamatemelési hullámon. Mindezt úgy, hogy még mindig nem teljesen sikerült megfékezni az inflációt. A kereskedők és az elemzők többnyire azt feltételezik, hogy az amerikai jegybank a jövő év közepéig elkezdi a kamatcsökkentést, ez azonban korántsem biztos, és a vezető jegybankárok nyilatkozatai sem ezt tükrözik egyértelműen.

-Miután két egymást követő negyedévben a készpénzt ajánlottuk a részvények és kötvények helyett, most arra számítunk, hogy a részvények 2024-ben magas, de egy számjegyű hozamot érnek el, magasabbat, mint a kötvényekkel elérhető. Arra számítunk, hogy a gazdaság jövőre lassabban fog növekedni, mind reálértéken, mind nominálisan. De a világgazdaságot fenyegető lefelé mutató kockázatok nagymértékben csökkentek. Úgy gondoljuk, hogy a részvények profitálhatnak abból, hogy a gazdasági ciklus meglehetősen kedvezően alakul - mondta meg Ajay Rajadhyaksha, a Barclays globális elemzési vezetője.

A megkérdezettek döntő többsége, 85-ből 72-en arra számítanak, hogy a országukban a vállalati nyereségek növekedni fognak az elkövetkező hat hónapban. A magas kamatlábak, a globális infláció lehűlése és ezzel együtt a gazdaság élénkülése mellett a válaszadók csak csekély többsége, 80-ból 44-en mondták azt, hogy az úgynevezett értékrészvények ("value stocks") a következő hat hónapban jobban fognak teljesíteni, mint a növekedési részvények ("growth stocks"). Előbbieket tevékenységük nagyobb stabilitása jellemzi alacsonyabb árazás mellett, utóbbiakat viszont nagyobb növekedési potenciálja miatt kedveli a piac.

Mindent a kötvényhozamok mozgatnak

A válaszadók többsége 2024-ben kamatcsökkentés-sorozatra számít. Ez a kötvényhozamokat lejjebb, a részvényárfolyamokat pedig feljebb viheti.A 10 éves amerikai államkötvények hozama októberben 2007 júliusa óta először lépte át az 5 százalékos szintet. A Reuters felmérésben megkérdezettek szerint ez többet nem következik be a közeljövőben, igaz, hozzá kell tenni, hogy ugyanezen stratégák előrejelzései immár három hónapja zsinórban bizonyultak tévesnek.

- A csökkenő kötvényhozamokat a részvénypiacok rövid távon pozitívumként értelmezik. Azonban ez a jókedv hamarosan kifulladhat, mivel a Fed hosszabb ideig kitarthat a magasabb kamatok mellett, a részvények árazása magas, a nyereségvárakozások továbbra is túl optimisták. Az infláció csökkenésével ráadásul a cégek árazási ereje csökken, a profitmarzsok veszélyben vannak

- mondta Marko Kolanovic, a J.P. Morgan vezető globális piaci stratégája.

Az irányadó S&P 500 index a felmérés átlaga szerint a jövő évet 4700 ponton fejezi be, mindössze mintegy 3 százalékkal magasabb a hétfői záróértékénél. A piacot érintő legnagyobb kockázat jövőre az amerikai gazdaság esetleges lassulása vagy recessziója lehet a szakértők szerint.Az európai részvénypiacok szintén szerény nyereséget könyvelhetnek el 2024-ben. A kamatemelési ciklus végével kapcsolatos optimizmus  a jelek szerint itt is ellensúlyozza a gazdaság recesszióval kapcsolatos aggodalmakat. Az átfogó európai részvényindex, a STOXX 600 az előrejelzések szerint 4,1 százalékkal, 475 pontra emelkedhet 2024 végére.Erősebb teljesítményt várnak viszont a megkérdezettek a japán Nikkei 225 és az indiai BSE index esetében. Ha beigazolódnak a tippek, akkor előbbi június végére három évtizedes csúcsra, 35 000 pontra  emelkedik, a BSE pedig történelmi magasságba kapaszkodhat.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!