A BUX a napot a negatív tartományban töltötte, a délelőtt folyamán 22 600 pontról indulva folyamatosan lefelé tartott, a kereskedés második felében pedig a 22 400 pont környékén oldalazott. Nap végén 1,3 százalékos mínuszban, 22 435 ponton állt a mutató. A blue chipek mindegyike gyengült, a legrosszabbul az OTP szerepelt. Az utóbbi három hónapban 20 százalékkal felértékelődő bankpapír délelőtt meredeken esett, támaszt csak a pénteki záróár alatt 200 ponttal, 7100 ponton talált. Ezt követően további jelentős eladók már nem érkeztek a parkettre, így az árfolyam stabilizálódott. Az utolsó részvények 2,3 százalékos mínuszban, 7128 forinton cseréltek gazdát. Megközelítőleg feleekkora eséssel megúszták a napot a Magyar Telekom befektetői, 1,1 százalékkal olcsóbbá váló részvényük a kereskedés végén 950 forintot ért. A vezető részvények legkisebb vesztese a Mol volt, jegyzése 0,7 százalékkal 20 545 forintra csökkent. Ellentétes irányba mozdultak a gyógyszergyártók, a Richter 1,7 százalékkal 43 000 forintra gyengült, az Egis pedig 0,2 százalékkal drágult, és 26 850 forinton végzett. A nap nyertese a közel 300 millió forint értékben gazdát cserélő Econet volt, a részvény árfolyama a kereskedés első felében a közel 20 százalékos drágulást jelentő 80 forintra tapadt. Később lentebb ereszkedett a jegyzés, de a 73 forintos záróár még így is kilenc százalékos drágulást jelentett. Nagyobb elmozdulás jellemezte még az FHB-t és a Fetexet, előbbi 1,5 százalékkal fölfelé, utóbbi 1,2 százalékkal lefelé mozdult.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!