Az Alteo Group árbevételét 41 százalékkal, 9.549 millió forintra növelte 2016 első kilenc hónapjában, az Ebitda-szintű eredmény pedig 141 százalékos növekedéssel 2.116 millió forintra emelkedett. A vállalat az első három negyedévet 961 millió forint nettó eredmény mellett zárta.
Az árbevétel 22 százaléka származott villamosenergia-kereskedelemből, míg az energiatermelés 58 százalékát adta az árbevételnek. Az egyre jobban teljesítő, külső partnerek számára nyújtott üzemeltetési és karbantartási szolgáltatások részesedése a mutatóból már elérte a 14 százalékot.
Kiváló első kilenc hónapot zártunk, hiszen Ebitdánk már most meghaladja a kétmilliárd forintot. A Sinergy-vel kibővült jelenlegi portfóliónk éves Ebitda-termelő kapacitása az időjárási viszonyok és az energiapiaci trendek függvényében 2-2,5 milliárd forint között ingadozhat éves szinten, a kilenc havi teljesítményünk alapján az idén jó eséllyel a sáv tetejét is megcélozhatjuk - mondta Ifj. Chikán Attila, a cégcsoport vezérigazgatója.
A cég fegyelmezett költségpolitikájának és gazdálkodásának bizonyítéka, hogy amíg az árbevétel 41 százalékkal növekedett, addig a közvetlen ráfordítások arányának emelkedése ettől jelentősen elmaradt, az év első kilenc hónapjában mindössze 29 százalékos volt.
A csoport az elmúlt hónapokban több hosszú távú szerződését is sikeresen hosszabbította meg a vállalatcsoport, többek között a győri Audi Hungaria Motor Kft.-vel fennállót, amelyet további öt évvel nyújtottak meg a felek.
E megállapodások egyrészt mutatják az általunk nyújtott ipari energetikai szolgáltatások létjogosultságát és magas minőségét, másrészt pedig a befektetők számára is biztonságot jelent a kiszámíthatóság. Nem titkolt célunk, hogy az új ügyfelek mellett a már meglévő partnereinkkel is sokáig együtt dolgozzunk a jövőben - hangsúlyozza a vezérigazgató.
Gőzerővel dolgozunk a sikeres részvény-kibocsátás révén bevont források befektetésén. A szóba jöhető projektek értékelése és a befektetési döntések előkészítése jelen pillanatban a vállalat stabil működtetése mellett a legfontosabb feladatunk - mondta Ifj. Chikán Attila.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

A szomszédba már betört a járvány

Brüsszel megunta az óraátállításosdit, el is dőlt a kérdés

Pusztító repülőgépeket ont a Boeing: a fegyverkezési láz elérte a vállalatot

Megdrágul az utazás Nagy-Britanniába

Rossz hírt kaptak a magyar munkavállalók: háromnegyedüket érinti a baj

Pont akkor távozott Tiborcz István bizalmasa, amikor kijött az ÁSZ jelentése az MNB-alapítványokról

Kicsin múlt az atomkatasztrófa, vérfagyasztó hírek Oroszországból

Kétszer jártak rosszul, akik a tengerentúlon fektettek be

Késes támadás Németországban: két ember súlyosan megsérült, egyikük életveszélyesen
