Jó hangulatban indult a kereskedés, Európa-szerte 1 százalék körüli pluszok voltak. A magyar piacon azonban hamar elromlott a hangulat, a Magyar Telekom kivételével valamennyi nagy papír esett, a szokásosnál kétszer nagyobb forgalom mellett - mondta Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. igazgatója az M1-en.
A Richter egy sávon belül mozog, az előző napi záróár ennek a sávnak a teteje volt. A Mol esetében egy hatalmas emelkedés után korrekciót lehet látni, a legnagyobb mértékben az OTP esett, forgalma is a legnagyobb volt, vélhetően az Oroszországgal szemben bejelentett szankciók következtében - közölte.
Az igazgató szerint a nyugat-európai és a kelet-európai piacok szétváltak. A nyugatiak jellemzően 1,5 százalék körüli pluszban voltak, a keletiek gyengébben teljesítettek, a lengyel piac például 0,2 százalékon állt. A legrosszabbul a BUX teljesített több mint 1 százalékos esésével. A magyar index több mint egy hónapja a 37 000-39 000 pont közötti sávban mozog, nem tud fölfelé kitörni, ilyenkor jellemzően lefelé szokott menni. A meglepetés a nagy forgalom volt - mondta az igazgató.
A Mol árfolyama 42 forinttal, 1,42 százalékkal, 2916 forintra csökkent, 2,8 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 140 forinttal, 1,24 százalékkal, 11 170 forintra esett, forgalmuk 8,8 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom 1 forinttal, 0,22 százalékkal, 452 forintra erősödött, forgalma 111,6 millió forint volt.
A Richter-papírok 50 forinttal, 0,92 százalékkal, 5380 forintra gyengültek, forgalmuk 1,8 milliárd forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Eldőlt: ez a lista már biztosan nem lesz ott a szavazólapon