Ivan Vrdoljak szerdán két levél másolatát juttatta el a horvát médiának, amelyben válaszokat vár az INA igazgatóságától és felügyelőbizottságától azokra a kérdésekre, miért késnek a befektetések sziszeki és rijekai finomítókba, milyen tervei vannak az INA-nak, vagyis a Molnak a finomítókkal, és egyben figyelmeztet arra, hogy a vállalat ügyvezető igazgatói törvénytelenül lettek megválasztva. A miniszter szerint az INA döntései csak a Mol érdekeit szolgálják és figyelmen kívül hagyják az INA és a horvát állam érdekeit.
A Mol nyilatkozatban reagált a gazdasági miniszter vádjaira. A Mol tavaly nyáron örömmel fogadta el az amerikai külügyminisztérium ajánlatát, mely felkínálta segítségét a horvát kormány és a Mol közötti tárgyalások előremozdításában - áll a közleményben.
A vállalat kiemeli, hogy a Mol meglepődve és sajnálva tapasztalta, hogy a horvát tárgyalási delegáció visszautasította az amerikai külügyminisztérium által ajánlott mind a négy közvetítőt, és ezzel tovább késlelteti a tárgyalások menetét. Ennek a döntésnek köszönhetően az eddigieknél még világosabban látszik, hogy melyik fél akasztja meg a tárgyalásokat azzal, hogy saját politikai és személyes érdekeit helyezi az INA üzleti érdekei elé.
Hozzáteszi: "ezt megerősíti Ivan Vrdoljak, horvát gazdasági miniszter INA vezetőségéhez intézett leveleinek átpolitizáltsága is. E politikai játszmától a Mol-csoport ahogy eddig, úgy a jövőben is távol tartja magát."
Zoran Milanovic miniszterelnök ma a parlamentben azt mondta, a Molnak az az érdeke, hogy Horvátországban mindent bezárjon és saját üzemanyagát árulja az INA benzinkútjain.
Kijelentette: Horvátország harcolni fog ez ellen, nem fegyverrel, nem erővel, hanem politikai nyomással és senki nem fogja akkor azt mondani, hogy ez csapás a befektetések szabadságára, vagy a jogbiztonságra.
"Üzleti szemszögből nézve megértem, de mivel - nem fogják elhinni -, horvát vagyok és a horvát miniszterelnök, nem tudom elfogadni. Majd meglátjuk, ki az erősebb." - mondta Milanovic.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon